Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Mesterséges odúkkal segítik a baglyok fészkelését 2018-05-06 10:19:09 Amellett, hogy folyamatosan fejlesztik a Gödöllői Arborétum odútelepét, a tavasz folyamán a valkói erdészet területére is telepítettek a menedékből
Megnyílt a jelentkezés a vándortáborokra 2017-04-22 11:43:56 Gödöllői felső tagozatos és középiskolás diákoknak is kínálnak izgalmas, felejthetetlen kalandot jelentő útvonalakat
Madárodúk a gödöllői arborétumban 2017-04-13 11:18:22 A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület kutatói és madárvédelmi munkáját segíti a Pilisi Parkerdő Zrt.
Csak megbízható forrásból vegyünk tűzifát! 2015-11-29 10:08:55 A Gödöllő környéki erdőket is kezelő Pilisi Parkerdő Zrt. hasznos tanácsokkal szolgál a legális vásárlás érdekében
Fokozódó tűzveszély a Gödöllői-dombság erdeiben 2015-08-11 18:10:10 Budajenőnél két hektáron égett a növényzet. A Pilisi Parkerdő Zrt. figyelmeztet: a kijelölt tűzrakó-helyeken is tilos tüzet gyújtani
Városi vendégekké váltak a vaddisznók 2015-05-05 18:14:58 Gödöllői docens vezette a Pilisi Parkerdő Zrt. által kezdeményezett, az állatok belterületi viselkedését feltérképező kutatást